A második zempléni túránk alkalmával némi esőt követően finom keleti napfénnyel üdvözölt minket a táj, első állomásunk Pálháza volt, a környék amolyan központi települése, amely a Pálháza-Rostalló felújított hegyközi vasúti vonalszakasz kiinduló állomása. Pálháza egyébként perlit bányájával és erdészetével a környék gazdasági központja is, bár manapság a terület inkább a turizmusból él. Amikor megláttuk a végállomáson kirakott egy csenevész vagont, kicsit megijedtünk, ugyanis sorra érkeztek az emberek. Végül hat vagon is kevés volt, de a vasútnak nincsen több - hat nyitott vagon, három zárt vagon az, amellyel a PÁEV gazdálkodik. Egy csoport már nem is fért fel, és a végállomásig kellett dolgoznia a jegyvizsgálónak, hogy mindenki kapjon jegyet.

A Pálházai Állami Erdei Vasút a miskolci Északerdő Zrt. üzemeltetésében közlekedik, három darab C-50 mozdony biztosítja a vontatóerőt, amelyből most kettő csatlakozott a vonathoz a közlekedés lebonyolítására. Sajnos a menetrend eléggé rossz: a napi három vonat gyors fordulóidővel jön vissza, azaz nem nagyon van idő egy járatpárba sűrítve végigjárni a környék leglátványosabb helyét, a Kőkapu nevű területet, ahol egy hatalmas sziklán egy luxusszálloda található, alatta egy szép tóval. Mindenképpen szerettem volna megmutatni ezt a területet a drágámnak, úgyhogy felvonatoztunk, körüljártuk a tó környékét, majd visszasiettünk. A völgyben a vasút mellett futó kispatak egyébként igen szép környezetet kínál, a patak partján többen fényképezőgépük makróját próbálgatták. Az erdő haloványabb részein az ország legnagyobb termetű páfrányai nőnek.

A terület azóta tetszik, hogy először itt jártam, és bár a Pálháza menti perlitbánya messziről csúfítja a tájat, ráadásul a vasút háta mögött több csúf lerobbant gazdasági terület is található, ahogy a hegyek közé vetjük magunkat, máris a Zemplén igazi arcát láthatjuk. A legutóbbi látogatás alkalmával itt eláztunk, és most is

voltak felhős pillanatok, de szerencsére

ezúttal megúsztuk a spontán zuhanyt. A

vagonok egyébként áttetsző zöld

napellenző tetővel vannak kialakítva, így

az eső ellen védenek, de nem rontják a

kilátást, és nem is túl sötétek.

Pálházára visszaérve nem a faluból vezető

úton, hanem egy Pálháza előtti kis kastély

úton vonultunk fel az arborétum felé: egy

egysávos út vezet fel a füzérradványi

Károlyi kastélyhoz, amely fenyőfákkal

szegélyezett. Az úton a fenyők természetes

alagutat képezve vezetnek fel a kastélypark

széléig, ahonnan leereszkedve a völgybe, a kastély területén belül lehet leparkolni. A parkoló melletti padon cica aludt, úgyhogy a drágám néhány percig vele barátkozott, közben Basel újfent a szabadságát kezdte élvezni a kastélypark öreg fái között.

Füzérradvány Pálháza fölött található kis falu, ahol a Károlyi család már a 17. század óta uradalmat tartott fenn. A területbe Károlyi Ede szeretett bele a 19. század derekán, és Ybl Miklós tervei alapján, saját elgondolásai felhasználásával építette meg a mai formájában a kastélyt, amely 1877-re készült el. Károlyi Ede 1879-ben meghalt, így a kastélyt fia, Károlyi Lajos formálta saját ízlésére. Ekkor vette át az uralkodó stílust a reneszánsz és barokk hangulat, főként olasz származású bútorok, illetve megannyi díszes kandalló formájában.

A kastély a 20. század elején nem biztosított lakóhelyet

egyik Károlyi leszármazottnak sem, helyette Kastély-

szállóként üzemelt - repülőtere, halastava és úszó-

medencéje is lett. Utóbbi még most is látható, bár igen

romos állapotban a kastélykert alsóbb részén. A reptér

és a halastó felszámolásra került a vörös negyven évben.

A második világháború után a kastélyt államosították,

benne gyógyászati célokat szolgáló szanatóriumot

alakítottak ki - a régi bútorokat szétlopták, eltüzelték,

az állagmegóvásra nem költöttek, több teremben az

eredeti padlót felverték, a falakat csúf fehér csempézettel

vonták be.

1990-ben a szanatórium megszűnt, öt évig magára

hagyva állt a kastély, amelynek műemléki felújítását

1995-ben kezdték meg, és amely a mai napig nem

fejeződött be. A kastély egy igen kis része látogatható, a kiterjedt és látványos pincerendszer teljesen el van zárva, a hátsó udvar romos, és a stílusúban egyedi toronytól jobbra fekvő kastélyrészek életveszélyesek - amikor az omladozó falak és kidőlt lépcsők között benéztünk, még leszakadt emeletet is láttunk a levegőben lógó gerendákkal, lehullott vakolattal. A kastélyban kis léptekkel halad a felújítás, a szokásos pénzhiányra hivatkozva nincsenek látványos előrelépések, bár kellemes látvány, hogy az épület felújított része új festést kapott.

A belső megjelenés színpompás: páratlan hangulat és eleganciája van az óriási kastélynak, bár csalódás, hogy alig egy kis része látogatható. Többek közt a torony sem, ami pedig már fel van újítva. A belépés egyébként csoportosan történik, félóránként indulnak csoportok. A diák belépő 250 forint, a felnőtt 500, a fotójegy 300 forint. A csoport picit gyorsan halad, úgyhogy a fotózás miatt én mindig lemaradtam, a végén már a második csoporttal fejeztem be a látogatást, de aki szeret dokumentálni ilyen helyeket, annak bizony sok dolga van - minden terem saját szép kandallóval rendelkezik, mindenhol látványos csillárok vannak, és megannyi korabeli bútordarab teszi feledhetetlenné a 19. század nemesi életének hangulatát.

A kastélypark akár több órás időtöltésre is lehetőséget ad, van itt egy öreg platánfa, ami 287 éves, azaz a 18. században ültették. Az udvart sárgán ragyogta be a kikerics, amiben kutyák és lányok egyaránt lelkesen hemperegtek. A kastélykert végtelen szabadság érzete és nyugalma leplezi az idő múlását, és tényleg csak az óránkra tekintve látjuk, hogy már két órája üldögélünk a hatalmas öreg fák és ifjabb csemetéik társaságában. A drágám nagyon élvezte a parkot, még kikerics koronát is csinált magának. :)

Hazafelé picit sietnünk kellett, így a hollóházi múzeumot és a kékedi kastélyt csak futva tekintettük meg, az út jobb oldalán pedig ismerősen mosolygott ránk a füzéri várrom. Meglepően nagy forgalom volt egyébként Hidasnémeti-Miskolc között, vagyis sokan választották az országnak ezt a szegletét a kikapcsolódásra.