Hét: Svájc kétszer, meghitt hajnalok, és sok Mac eladás.
2008. május 19.
Őrületes tempóban zajló hetek kellős közepén vagyok benne - minden hétvégén Svájcba kell utaznom szakmai ügyekben, hétköznap pedig a szokásos kellemes iramú munkafolyamatok zajlanak. Élvezem ezt az időszakot, és szerencsére az én kis drágám nem morgolódik, amiért kevesebbet találkozunk - néha csak hajnalokat töltünk együtt, de annak is megvan a maga meghittsége.
Az elmúlt hetekkel amúgy kifejezetten meg vagyok elégedve - az áprilisi
harmatgyenge forgalom végre elmúlt, és most kellemes ütemben
vásárolnak az emberek - MacBook Pro, MacBook Air, Mac Pro, új iMac
modellek és persze sok MacBook, na és az iPod shuffle refurbished
modellek fogynak dinamikusan, az Időkapszulákról nem is beszélve,
ami iránt brutális igény bontakozott ki. Okos termék, bár én nem vennék
magamnak ilyet - ha fájlrendszeri hibája lesz, elvileg ajánl egy USB
lemezre való mentési opciót, vagyis a Mac-kel nem köthető össze,
hanem kell egy USB-s lemez is. A Mac-esek többségének FireWire
lemeze van, ahogy nekem is, vagyis nem tudnám rákötni az
Időkapszulára mentéshez, és ilyen esetben csak formázással oldható
meg a probléma. Nem lenne hátrány, ha valahogy a Mac-en is lehetne
javítani, de erre nem adott esélyt az Apple. Persze szét lehet szedni könnyedén, mint az Apple TV-t, csak a gumialjakat kell letépni, amik persze ragasztva vannak…
A hét kettő sajátos hangulatú vásárlása, illetve inkább rendelése a mostanság oly természetessé váló túlzásokig alkudozó mentalitásból adódott. Az alkudozóknál azt veszem észre, hogy nincsen realitás érzékük. Az emberek azt hiszik, hogy egy iMac és egy MacBook eladásán én több mint százezer forintot bezsebelek, és így igazán adhatok 10% kedvezményt az egymilliós, már egyébként baráti árból. Küldtem ugyanis árajánlatot iMac-re és alap MacBookra. Az iMac-hez adok billentyűt, amit sok helyen csak külön, kért Időkapszulát az ember, és az alap MacBookot dupla memóriával adom - szépen kialakult egy kisebb árelőny, de közben elértük az egymillió forintos árat. Emberünk erre azt írta, hogy egymillió forintnál "illik" százalékos kedvezményt adni… Szóval az amúgy is kedvezőbb árakból még engedjek, mert a kedvező árak összege magas. Vagyis ha valakinek mondjuk beszerzési áron eladok két millió forint értékű árut, akkor engednem kellene még az árból, mert a kétmillió forint sok… Viccesnek éreztem a dolgot, és egy icipicit pofátlannak is. Megértem, hogy számít az embereknek minden forint, de ha összeadják a listaárakat, és a mi opcióinkat - mint több RAM, ilyesmi -, akkor azért nem azonos érték jön ki. És ezek után még ilyen ostoba érvet felhozni, hogy az összeg nagysága jogosít további kedvezményre, szerintem szánalmas. Na mindegy… Csalódás. Persze emberi hülyeség, hogy ezzel a két semmiséggel foglalkozok, miközben egész héten értékes kedves ügyfeleket szolgálhattam ki.
Az egyik reggel poénja egy politikai hangulatú beszélgetés volt… Nem én beszélgettem, hanem három nyugdíjas várt a vonatra, és ők osztották az észt - nem mintha túl sok lett volna. Az egyikük szidalmazta az ápolókat, hogy mennyire szégyen, hogy “a mi pénzünkből elvégzik az iskolát, és kimennek külföldre dolgozni. Bezzeg Medgyessy megemelte a fizetésüket 50%-kal! Mit akarnak ezek még?”… Érdekes látni az emberi sötétségnek ezt a mélységét. Egyrészt ott kezdődik a dolog, hogy kevés nyugdíjas fizet adót, szóval nem
az ő pénzükből történik itt bármi. Másrészt
az ápolók megemelt bére az abszurd poénból
a tragikus szintre emelkedett, de még mindig
nem éri el azt a szintet, amit több év
befektetett tanulás és a munka felelőssége
indokolna… Picit felhúztam magam a
dolgon, de nem akartam beugatni. Ha ezt
a fajta sötétséget hexa kóddal kellene
kifejezni, akkor vélhetőleg a #000000 lenne
a megfelelő… Csak hogy szakmánál maradjak.
A hét egyik kellemes vonatkozása volt még
a Magyar Nemzet hétvégi száma, a
Képeslap, amelynek hátoldalán a csíksomlyói búcsúba delegált Nohab díszlik. A halálra ítélt, majd onnan megmenekült 017-es Nohab húzta a menetet a történelmi határig. Az Indóház kiadója szervezte a remek utazást, amire sajnos idén nem tudtam elmenni, pedig a vágy megvolt…
Comments Widget
